Természetben talált dolgokból és hulladékból építette fel mesebeli kunyhóját az 59 éves férfi, háza hátsó kertjében. Az aranyos kis építményt Michael a szomszédjának adta bérbe, aki tejjel fizeti a lakbért. A ház mindössze 150 fontjába került.
A kunyhóban lévő padlózatot a szomszédjától szerezte, aki azt kiakarta dobni, amíg az ablakokat egy ócska teherautó szélvédőjéből készítette.
Állítólag a háromgyermekes apa óriási nádtömegeket hordott a hátán a házhoz, hogy elkészítse a falat és a díszes, falusi házra emlékeztető tetőzetet. Annak ellenére, hogy áram nincs a meseházban és a vizet is a közeli folyóból szerzi be, kellemesen élhető és lakható a kicsike házikó. A falakat krétából és műgyantából készült festékkel festette ki.
A házikónak van saját étkezője, konyhája és egy emeletes ágyal is felszerelte. A családi érzéshez elengedhetetlen meleget pedig egy beépített kályha termeli a falak pedig igen csak jól szigetelnek.
Az apuka, több mint két éven át építette a kis kunyhót, de kissé csalódott mivel úgy gondolta, hogy nulla költségből fel tudja építeni.
“Megfelelő karbantartással az idők végezetéig megmaradhat a ház, ha pedig elhagyják, visszaadható a földnek.” – nyilatkozta a férfi.
Forrás: csajszinet.hu
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: