Úgy gondolom senkinek sem kell kifejtenem, hogy pontosan miről is van szó és ez a nap mitől is olyan emlékezetes és sajnos rengeteg ember számára felejthetetlen. Ilyenkor, fájó szívvel gondolunk szeretteinkre, barátainkra vagy ismerőseinkre akik eltávoztak sorainkból és itt hagytak bennünket. Eszünkbe jutnak a közös emlékek, élmények és olyan események amiket azokkal az emberekkel közösen éltünk meg, mikor még szemünkbe tudták mondani, hogy boldog vagyok vagy éppen szomorú. Pontosan emlékszünk azokra a pillanatokra amikor megbeszéltük problémáinkat, örömeinket és ilyenkor tisztán égnek lelkünkbe azok az öröm és bánattal teli lángok, amik a közös bandázások és pörgések miatt okoztak maradandó emléket számunkra.
Aki teheti ilyenkor meglátogatja szeretteit végső nyughelyén és egy szál virágba próbálja beleönteni azt a fájó hiányérzetet ami miatt el kell tűrnünk, hogy már nincs köztünk. Aki sajnos nem tud elmenni, az ilyenkor gyertyát gyújt és ezt a napot csak az elhunytaknak szánja.
Én úgy próbálom enyhíteni bánatomat, hogy megpróbálok keresni egy olyan magyarázatot amivel talán alá tudom támasztani a történéseket, még akkor is, ha annak nincs semmi igazság alapja. Így talán könnyebb… talán egy kicsit.
Soha nem felejtünk…
Nyugodjatok békében, Szeretteim, Barátaim!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: