Koptatni a gumikat télen-nyáron, beleszippantani a benzinszagtól átitatott levegőbe a benzinkútnál, egyedül elmenni nagy bevásárlói turnét csapni, elvinni a csajodat oda és akkor amikor akarod, szüleidnek és nagyszüleidnek hálát szórni azzal, hogy elviszed őket kórházba amikor szükség van rá, faterodat hazavinni amikor túl sok “forróvizet” borított le a torkán, ötvennel menni ott ahol csak harminccal lehet, nyáron napszemüvegben odadudálni egy bombázónak vagy csak szimplán kihajolni az ablakon és vigyorogva bemutatni a nagyvilágnak… Igen! Az én első pici kocsim.
Úgy gondolom, hogy 23 éves korában már mindenkinek viszket az ánuszrózsája, hogy vajon mikor jön el az ideje annak, hogy birtokba vegye első olyan autóját, ami nem fér el a tenyerében és az aljára nincs rávésve az a felirat, hogy Matchbox. Talán két kategóriába lehetne minket “kocsira vágyókat” besorolni: az első csoport az akinek már rég megvan az álom verdája és talán ebben a pillanatban is, valamelyik országúton száguldozik minimal techno-t hallgatva, a másik tábor pedig akinek csak összefut a nyál a szájában, a különböző autókereskedések weblapja nézegetése közben. Itt már mindenki tudja ki hova tartozik. Én sajnos az utóbbiba… Na és te?
De tegyük fel, hogy ebben a pillanatban megvan rá az alkalmas tőke, hogy kocsit vegyünk. Na és itt jön a kérdés: Milyen kocsi lenne alkalmas arra, hogy első szekeremmé fogadjam?
Minden embernek persze más és más az erről alkotott elképzelése, de egy valamiben szerintem mindannyian egyetértünk: az első kocsim egyen keveset és ne legyen para vele végighasítani vele a citybe. A másik amivel tuti hogy lesz gondunk, azaz hogy nincs autóvásárlási tapasztalatunk, mivel még az első “szerelmünkön” sem vagyunk túl. De ha mákunk van, akkor fater vagy egy kedves ismerős aki keni-vágja a témát, biztos szívesen fog segíteni és ha már minden forrásunk megvan ahhoz, hogy kocsit vegyünk akkor jöhet a legfontosabb tényező: maga a “kicsike”. Saját véleményem szerint, mivel valószínű még legtöbben agglegények vagyunk, akinek meg akkora pechje van, hogy már “élete szerelmével” felesküdtek az Isten oltára előtt… hát az kajak nyugodjon békében.
Gondolom már rég kialakult az elképzelésetek, hogy milyen autóra vágynátok, de a vágyaitoktól függetlenül már gondolom tisztában vagytok vele, mely négykerekű lenne a legpraktikusabb megoldás első “szerelemnek”. Az én választásom egy Olasz “törpi fenegyerekre” a FIAT Seicento S-re vagy kicsit combosabb fivérére a Seicento Sporting 1.1-re esett a választásom. Kicsi, de még is simán eltudod furikáztatni vele a szűk családot, keveset eszik, igazi városi kisautó sok női tulajdonossal. Ez azért is fontos számunkra, mivel a legtöbb Nő nem valami sportosan vezet, így könnyű találni elég jó állapotú egyedet. Ha esetleg nagyobb túrára szánnánk el magunkat, akkor lehetőleg csak 2 személy részére. Kimondottan városi autónak találták ki, hosszabb utakra kicsit már kényelmetlen lehet. Önmagában a hátsó csomagtartója pici, de a hátsó üléseket előrehajtva 860L-es csomagteret kapunk, ami már alkalmas 1 heti nyaralási cumó szállítására. Aki még nem akar családot alapítani, de minden más lehetőséget kiszeretne használni, amit alapjáraton tud nyújtani (furikázás, munkavállalás, barátnővel hazamenni “pápeléhez” és “mámeléhez” vidékre finom pogácsát enni) annak kitűnő választás lenne ez a kis remekmű.
Neked ki a “kiválasztottad”?
GerryPerry
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: